A Magyar Tudományos Akadémia országos ösztöndíja a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj, amelynek célja a kiemelkedő kutatás-fejlesztési teljesítmény ösztönzése és elismerése a fiatal kutatók körében, valamint az MTA doktora cím elnyerésére való felkészülés elősegítése.
Európára kiterjedő vizsgálatok azt mutatták, hogy az egészségkárosodás fő okozója a légszennyezettség. Becslések szerint a finom (2,5 μm-nél kisebb átmérőjű) aeroszol részecskék túlzott jelenlétéhez évente több mint 300 ezer idő előtti haláleset köthető. A részecskék mennyisége településről településre változik, és egy településen belül is azonosíthatóak veszélyeztetett régiók és időszakok. A kialakult helyzet javításának kulcsa - és egyúttal az egyik fő kihívása is - a szennyezés eredetének feltárása, a kibocsátó források azonosítása.
Angyal Anikó Debrecen város légszennyezést okozó forrásainak azonosításával, azon belül is a gyors változások követésével foglalkozik. A megszerzett tudást felhasználva az ösztöndíj által támogatott időszak alatt lehetősége nyílik a gazdasági átrendeződést átélő város újonnan megjelenő szennyező forrásainak azonosítására és nyomon követésére. A forrásazonosításban eddig elért eredményeinek köszönhetően felkérést kapott, hogy irányító szerepet vállaljon Nápoly városi aeroszol forrásainak feltérképezésében.
A lakosság szempontjából nemcsak a források ismerete lényeges, hanem hogy lakóhelyük és munkahelyük mennyire veszélyeztetett. Debrecen egyik meghatározó kibocsátó forrása a közlekedés, így a kutatócsoport évekkel ezelőtt felmérést végzett forgalmas közlekedési útvonalak mentén fekvő oktatási intézményekben (óvodában, általános és középiskolában). A vizsgált helyeken a mérés óta energetikai korszerűsítés történt, ami együtt járt például a nyílászárók cseréjével. Angyal Anikó az ösztöndíj által támogatott időszakban célként tűzte ki a beltéri személyi aeroszolterhelés ismételt vizsgálatát, hogy felmérje a felújítások hatását a tanulók és dolgozók kitettségére.
- Ösztöndíj kezdete: 2024-09-01
- Ösztöndíj vége: 2027-08-31