Akadémiai Ifjúsági Díj 2022

Esemény megnevezése Akadémiai Ifjúsági Díj 2022
Díjazott LÁSZLÓ Elemér
Díj Akadémiai Ifjúsági Díj
Díjazó Magyar Tudományos Akadémia
Átadás 2022.02.17
Átadás helyszíne MTA Székház, Budapest
Egyéb információ

Huszonkét fiatal kutató vehette át a Magyar Tudományos Akadémia nagy hagyományú díját 2022. február 17-én az MTA Székházban. Az idén ötven éve alapított Akadémiai Ifjúsági Díjra tavaly – első alkalommal – a teljes magyar fiatal kutatói közösség pályázhatott: intézeti, egyetemi és közgyűjteményi kutatók egyaránt.

 

A matematikai és természettudományok területén kutató fiatal tudósok közül Akadémiai Ifjúsági Díjat kapott László Elemér, az Atommagkutató Intézet Izotópklimatológiai Laboratórium (IKER) tudományos munkatársa „Környezeti izotópok időbeli és térbeli változásának modellezése” című pályamunkájáért.

 

László Elemér kutatási területe lefedi a környezeti izotópok időbeli és térbeli változásának vizsgálatát, főként a csapadék izotóp-összetétel és légköri folyamatok közötti összefüggéseket vizsgálja statisztikus és numerikus módszereket alkalmazva. Cikksorozatában összefoglalta az utóbbi években társszerzőivel közölt eredményeit, amelyek rangos folyóiratokban jelentek meg: Scientific Reports, Nature Communication, Atmospheric Environment, Journal of Geophysical Research: Atmospheres. A pályamunkájában bemutatta a kozmogén eredetű trícium (3H) és radiokarbon (14C) izotópok időbeli változásának kapcsolatát a naptevékenységgel, továbbá ismertette a jelenkori klímaváltozást befolyásoló második legerőteljesebb üvegházgáz, a légköri metán jelentőségét és forrásrégióinak térbeli eloszlását Európában. A díjazott ezeket a kutatásokat az Atommagkutató Intézet Izotópklimatológiai Laboratóriumában (IKER) végezte.

 

Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás